Hamvas Béla: Interview

Nem illendő, ha valaki kérdezés nélkül önmagáról beszél. Ezúttal, mivel magamról kívánok beszélni, és nincs, aki kérdezzen, de az illendőségnek eleget óhajtok tenni, a kérdést magamnak kell feltenni. Kényszerhelyzet, s mint rendesen, ha az ember könnyíteni akar rajta, még nehezebb lesz.

Nehogy a dolog félreértésre adjon alkalmat, az egyes szám első személy használatától feszélyezve érzem magam. Csodálom azt, aki azt, hogy én, az önérzet kellő hangsúlyával ki tudja ejteni, bár e csodálat nincs fenntartás nélkül. A gyanakvást valamely önámításra nem tudom elfojtani. A beszédben még hagyján, de a nyilvánosság előtt, sőt, ha valaki leírja, hogy én, mindig kétes, hogy az ír, aki ír. A magam részéről az egyes szám első személyt nem tudom teljesen irónia nélkül kimondani, még kevésbé leírni. Mintha azt mondanám magamról, hogy úr. Mikor a hászid történetről tudomást szereztem, különösen kielégített. Valaki kopog és a rabbi azt kérdezi: ki az? Én vagyok, szól a válasz. Mire a rabbi méltatlankodva felnéz és így szól: Ki az, aki Istenen kívül magát énnek meri mondani? Lehet, hogy az én abból az időből való, amikor még istenek voltunk. Ma, azt hiszem, a szó csak átvitt értelemben használható.

Elolvasom

 

Hamvas Béla: Kiengesztelődés

A hiteles gondolkozásnak a jelenből kell kiindulnia. A tényleges jelenlét azonban nem elég. Ez még csak szituácionizmus. A modern gondolkozást jelentékennyé az teszi, hogy a jelenkorra az egyetemes emberi mértéket alkalmazza. A jelen csak így válik mérhetővé. A mérték a hagyomány, vagyis a szentkönyvek. Ez annak a szofisztikának, amely kétezer-ötszáz évvel ezelőtt kezdődött, véget vet. Mert a dolgok mértéke nem az ember. A dolgok mértéke az emberiségnek a létezésről való tudása, amely mindig megvolt, ma is megvan, de az emberek többsége számára eltemetve, meg nem valósítható, mint Böhme és Guénon mondja, arról csupán néha egy-egy magányos, néha kisebb zárt közösség tudott. Ez a mérték, mint a normális magatartás, minden emberben megvan; ezt hívják alapállásnak. A modern gondolkozásnak sajátos, Európában egyetlen feszültsége, hogy az ember az alapállás tudatosítását és helyreállítását megkísérli.

Elolvasom

Hamvas Béla: Metapoiézisz

Poiézisz mesteri tevékenységet jelent, és e szóval a görögök a művész munkáját jelölték meg. Poiézisz az az aktivitás, amely nem a közvetlen biológiai életre vonatkozik, hanem a létért való küzdelemben felvett célszerű magatartáson túllép. Abban, ami poiétikus, van valami többlet, és ez a többlet az, ami benne a fontos. Abban, amit a művészet tesz, nemcsak van valami idealitás, hanem éppen mintha a tevékenység értelme ez az idealitás lenne. Ezért a művészek mesteri tevékenysége nem annak megalkotása, ami az ember, hanem ami az ember fölött van, és nem annak, ami élet, hanem ami az életnél magasabb, és nem annak, ami a természet, hanem ami a természetnél több. Ami művészet, az nem csupán mesteri alkotás, hanem mesteri megalkotása annak, amiben léttöbblet nyilatkozik meg, ahogy Nietzsche mondja, nem Schöpfung, hanem Überschöpfung (nem alkotás, hanem alkotás önmagam fölé), vagyis nem poiézisz, hanem metapoiézisz.

Elolvasom

 

Hamvas Béla: Olbrin Joachim csodálatos utazása

Napokra lenne szükség elbeszélni, hogy Olbrin Joachim hogyan akart elhelyezkedést találni; nagy kötetekre lenne szükség elbeszélni, hogy temérdek vállalkozását miképpen kísérte minden esetben keserves kudarc. Egyszer bizony kell majd rá időt szakítani, és pontosan el kell mondani, hogy a szegény parasztfiút hogyan lökték ki hazulról, hogyan került a városba, volt inas, szolga, napszámos, munkás, de alighogy valamibe fogott, máris kénytelen volt odébbállni, és kenyerét vesztette. Haramiák közé került, majd katona lett, barát, zarándok, még azzal is megpróbálkozott, hogy király legyen, de abba is belebukott. Mialatt ki alulról fölfelé, ki felülről lefelé, ki csak úgy a maga körében megtalálta helyét, az egyik hírt szerzett, a másik vagyont, a harmadik megelégedett kis házikóval, vagy feleséggel és gyermekkel, Olbrin Joachim alighogy valamibe fogott, már abba is kellett hagynia.

Elolvasom

2012 - A hatodik nap órája

Dúl Antal írása

Ha a hatodik nap óráját, amelyen a teremtés befejeztetett, pontosan ismernénk,
meg tudnánk mondani, hogy az utolsó ítélet éve és napja mikor következik el. Mert
egyetlen perccel sem lépi túl. Határozott végpontja van, de ez a belső kör titka.
Jakob Böhme: A lélekről szóló negyven kérdés, 80. pont.

Amiről a szentkönyvek nem beszélnek, arra nem érdemes sok szót vesztegetni. A szentkönyvek az éberségről, a felébredésről és az istenember útjáról szólnak.

2012 decembere? – Kezdettől foglalkoztatott a vég rejtélye. Ez minden metafizikus hajlamú ember számára a legizgatóbb „üveggyöngyjáték”, amelyet – ha csak egy perc szabadideje adódna – mindig újra elővenne. Az ilyen üresjárat persze ritka, és olyankor jobb időtöltés a pihenés. Ilyen üres időkben magam is ősidők óta töprengek születésről, halálról, mégsem mondhatnám, hogy a megoldáshoz egyetlen hajszálnyit közelebb jutottam volna.

Elolvasom

Éthosz anthropo daimon

Dúl Antal írása Hamvas Béláról

Éthosz anthropo daimon – az ember sorsa jelleme. A mondat, amely Hérakleitosz töredékeiben olvasható, minden életrajz mottója lehetne. A jellem drámája a sors: a színjáték, melyben a létezés valamennyi minősége történetbe öltözik és végső alakját elnyeri. Hamvas Béla, akinek sorsdrámájából most néhány epizódot felvillantunk, az éthoszt nagyon komolyan vette. Élete a magatartás nehéz próbája volt. Nem azért, mert a kor, két világháborújával, forradalmaival, embernyúzó terror-államaival az „alapálláshoz” való hűséget nagyon megnehezítette. A humánum „status absolutus”-án kevésbé viharos és kiélezett történeti korszakokban sem könnyű megmaradni. Ez azonban így a létezésnek csupán historikus, szociális síkja, a drámában csupán a színfal. A valódi drámából az életrajzok alig mutatnak meg valamit. Az életmű, amely reánk maradt, már inkább. Életrajz? „Ez az irodalom körébe tartozik. Szeretném az életszentségről szóló tudomány alapjait megvetni.” Az életben egyetlen dolog számít, a létezés függőleges tengelye. A daimon igazi küzdelme itt van. Minden egyéb háttér.

Elolvasom

Fatum libelli

Dúl Antal írása Karnevál c. regényről

A beavató regény fogalmát hiába keressük az irodalomtudomány kézikönyveiben. A terminus technicus életre hívója Hamvas Béla Karneválja. A szellemi beavatás a tudat színvonalának felemelését jelenti. A regény hét könyve e tudatátalakítás (beavatás) hét fokozata.

Elolvasom

Sors és szó

Dúl Antal írása Hamvas Béláról

Mi a tehetség? A géniuszról Rudolf Kassner Az emberi nagyság elemeiről írott könyvében azt mondja: „Während wir suchen, geht er den Weg, und indem er ihn geht, entsteht der Weg unter seinen Füssen, und diese Bahn ist sein Maßf” - amíg mi keresünk, ő járja útját, s amíg előrejut, lépte alatt út születik, és ez az út az ő mértéke. A tehetség világot szülő erő. A tehetséges ember egyazon mozdulatá­val megnyit és határol, az ismeretlen burkát felszakítja és az új életrend törvényeit megalkotja.

Elolvasom

További olvasmányok:

További olvasmányok:

Hamvas Béla: A nagy ember, avagy a hírnév elveszti a hőst (kiadatlan szatírikus írás )
Hamvas Béla levelei Demény Jánoshoz és Gulyás Pálhoz, 1940-43 (kiadatlan)
Hamvas Béla naplójából, 1958 (kiadatlan)

A szamszára folyamában - interjú Dúl Antallal
Mindenkinek van ideje ébernek lenni - beszélgetés Dúl Antallal (2007)

„Látni. A dolog magától értelmeződik.” Karnevál